ember hivatása: az emberi lét értelme, melyet a teremtő Isten meghívás formájában tár az ember elé. - Az ~ a szentségre, az emberek és a világ konkrét szolgálatára szól (Róm 9,12). Az ~t Istentől kapja →teremtésekor, amikor Isten a semmiből a létbe hívja őt, hogy →végső célját elérve az Ő örök boldogságának részese legyen. Az ~ ezért a tökéletes szeretetben teljesedik be, Jézus Krisztus és az Ő földi életének követésére szólít, és az Ő új parancsa tartalmazza (Jn 13,34). A meghívás benne és általa történik és egyben részesedés az ő meghívásában (vö. 1Kor 1,9). - Az ~ megmutatja az emberi lét értelmét. Az ember nem létre ítélt lény, nincs eleve életre v. halálra rendelve, hanem a válaszra hivatott. A meghívott elfogadja a maga korlátait, túllép azokon a meghívó és azok felé, akiknek szolgálatára kapta a meghívást. A meghívás őrzi a meghívó, a meghívott és a szeretet/szolgálat én-te-mi összefüggését, s ezért nem válhat önközpontúvá. - Aki „test szerint” él, Isten törvényét súlyos tehernek, szabadsága megkötésének, tagadásának érzi. Aki „lélek szerint jár” (Gal 5,16) és szeretetből szolgálni kíván másoknak, Isten törv-ében megtalálja az alapvető és szükséges utat a szabadon választott és megélt szeretet gyakorlásához. Belső sürgetést (de nem kényszert) érez, hogy ne álljon meg a törvény minimumánál, hanem a maga „teljességében” töltse be. Az ~nak ez az útja, amíg itt a földön élünk, bizonytalan és fáradságos, de a kegyelem képessé tesz arra, hogy az →erkölcsi élet választásaiban megfeleljünk hivatásunknak, mely által „fiúk vagyunk a Fiúban.” - A tökéletes szeretetre szóló meghívás, ami nem egyéb, mint a felebaráti szeretet parancsának radikális változata, nem egy szűk kör kiváltsága. Az ~nak alapja a minden emberben élő →tökéletességre törekvés, amely tökéletességnek Jézus szavai szerint egyedül Isten a mértéke (vö. Mt 5,48). **

GS 11-45. - FC 32. - GRS 11. - VS 18.